
Az esélyesek között indult a magyar motoros a 100. futamán. A rajtot követõen 4-ként fordult, majd sokáig a 2. helyen motorozott és rövid idõre a vezetést is átvette. Árnyékként követte õt ekkor Faubel, aki egy rosszabb ütemben elõzte meg õt, amivel visszafogta Talmát és ezáltal ritmust vesztett.
Kívülálló nézõként a verseny közben nem tudtuk, hogy már a rajtrácson érezte Talma, hogy valami gond van a motorral. A hosszú egyenes végén lévõ jobbosban folyton megállt, megtorpant motorja, így nem tudta felvenni saját ritmusát. A visszaváltásoknál próbált gázfröccsökkel javítani a problémán.
Ezt követõen a folyamatos helyezkedések, az olykor-olykor összeérõ motorok érdekes helyzeteket eredményeztek, és Talma számára többször is rosszul jöttek ki ezek a pozícióharcok. A verseny utolsó köreibe begyújtott minden tartalékot. Corsival csatázott, akit, egy rossz elõzést követõen ugyan visszavert, de ezzel mindkettõjük lehetõsége elszállt a dobogó megszerzésétõl, hiszen túlságosan leszakadtak az elsõ 3-tól. A versenyt Lukas Pesek nyerte, majd õt Faubel, Rabat és Talmácsi Gábor követte.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Nem vagyok elégedett. Nem rossz a 4. hely, de ennél gyorsabb voltam. Még vizsgálja a csapat az okát, hiszen technikai probléma adódott a motorral, amit próbáltam verseny közben orvosolni. A féktávokon idõnként teljes káosz volt, és ezek az oda-vissza elõzgetések miatt többször én is kiestem a ritmusból. A verseny végén igyekeztem, hogy meglegyen a dobogó, de Corsi elõzése miatt mindketten lemaradtunk az elsõ háromtól. Mindent megpróbáltam, de ha ennél is többet kockáztatok, akkor valószínûleg még ez a 13 pont sincs, nullázni pedig nem akartam és nem is szabad, hogy versenyben maradjak az összetettben. A következõ futam Le Mans-ban lesz, ahol nincsenek hosszú egyenesek és inkább a vezetési technikai az, ami számít."