1041 Budapest Árpád út 88 (Bejárat a Lebstück Mária utcából)


+36/70-5004001
| info@motostyling.hu

Sebestyén Péter beszámoló - SBK Motorland Aragon

2016-04-01 09:13:12
Sebestyén Péter beszámoló - SBK Motorland Aragon kép

A Superbike Világbajnokság mezõnye a két tengeren túli verseny után a hétvégén Európában, azon belül is a spanyolországi Motorland Aragon pályán folytatja a száguldást, ahol már a Superstock1000 kategória pilótái is nyeregbe szállnak. Errõl a versenyhelyszínrõl az vola a köztudott, hogy mindig nagyon meleg van és a semmi közepén lévõ pályán a széllel is mindig meggyûlt a bajuk a versenyzõknek. Na most meleg az nincs, szél annál inkább, de semmi sem rettentheti el a csapatokat, akik a megszokott menetrend szerint végezzék dolgukat. A Team Tóth csapat versenyzõje, Sebestyén Péter is kellõ motivációval várta a pénteki kezdés, ahol a két edzés folyamán összesen 42 kört teljesítetett és szerelõivel azon voltak, hogy mindegyes bemenetel alkalmával gyorsulni tudjon. A második edzést egy piros zászló zárta rövidebbre, ami nem volt jó hír sem Péternek, sem pedig a csapat másik versenyzõjének, ifj. Tóth Imrének, akik épp a leggyorsabb körükön voltak, de befejezni már nem maradt lehetõségük.

A holnapi menetrend:
08:45 - 09:00 WorldSBK FP3
10:30 - 10:45 WorldSBK - SP1
10:55 - 11:10 WorldSBK - SP2
13:00 WorldSBK - Race1

A pénteki edzés eredmények magyar szempontból:
FP1
23. Sebestyén Péter 1:58:479
NQ Tóth Imre 1:59:976

FP2
24. Sebestyén Péter 1:57:174
25. Tóth Imre 1:57:753


Sebestyén Péter nyilatkozata:
"Úgy érkeztünk meg Aragonba, hogy semmilyen elõzõ adatunk nem volt a motor beállítására vonatkozólag ehhez pályához, így az elsõ edzésen saját magunkra és az elõzetesen másik csapatoktól begyûjtött információkra tudtunk csak hagyatkozni. A délelõtti edzésen finoman szólva sem volt ideális az idõjárás a motorozáshoz, de szerencsére ez valamelyest javult a második szabadedzésre. Nincs egyszerû dolguk adatbázis nélkül, és mivel nem nagyon szeretnénk elmenni a rossz irányba, így vagy csak két kisebb változtatást tudunk eszközölni, vagy egy nagyobbat, és sajnos nincs elég idõ, hogy mindent kipróbáljunk. De egyátalán nem szeretnék panaszkodni, mert ha kicsiket is, de elõre felé haladunk. A holnapi elsõ edzésre változtatunk a motor áttételezésén, mivel 4 kanyarban is túlságosan sok idõt vesztek a kigyorsításoknál. Érzem magamban, hogy ennél tudnék sokkal gyorsabb is lenni, hiszen tavaly 2 másodperccel jobb idõt futottam, mint a mostani legjobbam és a motorom sem volt ilyen komfortos, mint a jelenlegi Yamahám. Szóval holnap folytatjuk a munkát és igyekszünk megtalálni a legjobb konfigurációt az elsõ versenyre."