
[kep 1502 c b]
1975-ben születtem. A benzingõz már nagyon fiatalon megfertõzött. Mindössze 7 éves voltam, amikor a szüleim tudta nélkül 200 forintért megvásároltam egy pedálos Verhovinát, amibõl természetesen hamar lebukás lett. Felmenõim azonban belátták, hogy a továbbiakban a testi és szellemi fejlõdésem kulcsa az Otto motorok, amúgy átlag halandók számára mérgezõ, kipufogógázában található. A kötelezõ ranglétrát néhány Simson és megszámlálhatattlan MZ ETZ elkoptatásával végigjártam. Rögös út volt ez, mivel a vérem már akkor is hajtott és egy vadászrepülõvel is hajlandó voltam versenybe szálni, hogy bebizonyírsam magamnak és a világnak, két keréken legyõzhetettlen vagyok. Számtalan csonttörés és izületi sérülés után huszonhárom éves koromban beláttam, ezt így nem folytatthatom és "szögre" akasztottam a bukósisakomat, olyan opcióval, hogy ha a fejem tetején, amúgy kutacsnak is csúfolt puha szövet a felnõttekére jellemzõ keménységûre változik újra húzni fogom a gázt. 2001-ig kellett várnom erre a pillanatra, amit egy YZF 750-es Yamaha tulajdonba vételével jogerõre is emeltem. Akkor már inkább a versenypályán történõ motorozás hozott izgalomba. Márkahûségemet 2001-ben egy R1 birtoklásával erõsítettem, azonban a sok típus hiba miatt beláttam a két hangvilla, hiába származom zenész családból, nem hoz szerencsét.
2004 egy új idõszámítás kezdete a motoros pályafutásomban. Megvettem életem elsõ új motorját egy GSX-R 1000 K4-est.
2005-ben a GSX-R Klub futamain már versenyeken próbáltam bizonyítani. A siker egyelõre elkerült, de éreztem, hogy több van bennem, csak mentálisan nem tudtam kezelni a versenyzéssel járó kihívásokat. Az év végi elszámolásban 5. lettem.
2006-ban összeált a kép. A téli felkészülés folyamán sikerült fejben összeraknom, hogyan érhetek el eredményt. A siker lassan fokozatosan jött. Elsõ dobogós eredmény egy harmadik hely volt, amit rögtön egy második követett. Tettem egy rövid kirándulást a Dunlop Trophy júniusi futamán, ahol szintén a dobogó második fokára állhattam fel. A GSX-R Klub utolsó két futamán már minden a terveimnek megfelelõen alakult és megkoronáztam az évet két elsõ hellyel. Az összesítésben második lettem a tabellán.
2007-ben Erdõs Tamás és az Off-Road Kft segítségével a Full-Gas Racing Team versenyzõje leszek. Közös célunk, hogy az Alpok-Adria futamain Stock 1000-es kategóriában a lehetõ legjobb eredményeket érjük el. A csapaton nem fog múlni én pedig áprilisban a Hungaroringen Full-Gas-t húzok és remélem, hogy az eddigi tapasztalataimat sikerre válthatom.
AA SUPERSTOCK GSX-R1000K6
Adorján Tamás és Császár András motorja
Mûszaki adatok:
motor: 998.6cc, 4-ütemû, négy hengeres, folyadék hûtése, DOHC, 16-szelep, TSCC®
furat x löket: 73.4 x 59.0 mm
eredeti sûrítési viszony: 12.5:1
üzemanyag befecskendezés
digitális gyújtás
váltó: 6 sebességes, szekvenciális
lánc : 520ERV3, D.I.D.
hossz: 2030 mm
szélesség: 710 mm
magasság: 1130 mm
tengelytáv: 1405 mm
száraz tömeg: 166 kg
elsõ futómû: fordított teleszkópvilla tekercsrugóval, állítható elõfeszítéssel, húzó és nyomó csillapítással
hátsõ futómû: gáz és olajcsillapítású rugóstag, állítható elõfeszítéssel, húzó és nyomó csillapítással
elsõ fék:: hidraulikus, négy dugattyúval, dupla 310 mm-es tárcsával
hátsó fék: hidraulikus,egy tárcsa
elsõ abroncs: 120/70-ZR-17, PIRELLI
hátsó abroncs: 190/50-ZR-17, PIRELLI
üzemanyag tartály: 18 liter
[kep 1503 c b]
[kep 1504 c b]